Lukáts Márta
A vadrózsa imája
A tüskés bokrok hegyén,
a lágy fuvallatban ritmikusan rengek,
és minden reám tekintőnek
nevetve integetek,
miközben megcsillantom magamon
sok-sok ajándékod.
A halvány pírt,
az üde szépséget azért adtad,
hogy tiszta örömet,
lelkesedést sugározzak.
Ágaim, igaz, szúrnak, Istenem,
de Te ismered
gyökerem, törzsem
és egyénisáégem minden ágát-bogát.
Hírnöködül választottál.
Ősömet Te borítottad lángba,
Mózes nagy csodálkozására,
és sivatag szélén elszáradt elődöm,
a hideg télben,
Te fakasztottad virágba.
Mikor szirmaimat elviszi a szél,
kezd érlelődni bennem
az igazi érték.
Aztán egy napon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése